|
| Tallózás
a megyei vonatkozású cikkek közül |
2012.
04. 13. Egy kisfiú kívánságát teljesítené a
BIOKOM
A BIOKOM Kft. egy kisfiú álmának valóra váltásában szeretne segíteni,
ezért benevezett egy női magazin 33 kívánság elnevezésű akciójába. Elsőre azt
gondolná az ember, Zsolt - az említett kisfiú - talán nem is saját ötletből fogalmazta
meg a kérését. Aztán kiderül, ő valóban ilyen komoly fiú, őt valóban a környezetvédelem
érdekli leginkább - és azon belül is a szemétfeldolgozás. A cikk olvasói szavazhatnak
arról, hogy ki teljesítse Zsolt kívánságát.
|
2012.
04. 13. Naperőművet építhetnek Pécs határában
Egy
pécsi cég napelem-rendszerből álló erőművet építene a város határában, a felhagyott
uránbányák meddőhányóján. A vállalkozás hosszú távú tervei szerint 11,5 megawattnyi
villamos energiát termelne néhány év múlva. A Repower Energia Kft. a 6-os úttól
északra, Kővágószőlős külterületén a Mecsek-Öko Zrt. tulajdonában lévő rekultivált
területeken hozna létre egy hatalmas napelemes mezőt. A tervek szerint a munkálatokat
egy 500 kilowattos egység kiépítésével kezdenék el, mely 1980 napelemtáblából
állna.
|
2012.
04. 12. Százhatvan millió forintot nyert Komló
vízvédelmi beruházásokra
A napokban hozott pozitív döntést a komlói
önkormányzat egy újabb pályázatával kapcsolatban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
Ennek következtében a város közel 160 millió forint céltámogatásra tett szert,
amelyet vízvédelmi beruházásokra fordíthat. Vannak ugyanis olyan utcák, ahol jelenleg
rendezetlenül, magántelkeken keresztül folyik le a csapadékvíz, míg másutt a nem
megfelelően szabályozott patakok okoznak gondokat. 
|
2012.04.11.
Bringázz és vonatozz a munkába!
Kedvezményes
kerékpárjegyek a Balatonhoz, a Tisza-tóhoz és a Fertő tóhoz. A Magyar Kerékpárosklub
a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal együttműködve szervezi a "Bringázz
a Munkába!" kampány idei első, tavaszi fordulóját, amely holnap, április
11-én veszi kezdetét és május 15-ig tart.
|
2012.
04. 11. Minden kivágott fa helyén 30-100 db
csemete
Hamarosan végeznek az őszi-téli fakitermelési munkákkal a mecseki
erdészek, ám a tavasz is sok feladatot ad az erdőn dolgozóknak: a véghasználat
után letermelt erdőterületek felújítása nem csak erdészbecsületbeli ügy, hanem
törvényi kötelezettség is. A tavaszi munkákban a Mecsekerdő Zrt. által foglalkoztatott
közmunkások is részt vesznek.
|
2012.04.07.
A felénél tart a Dráva és a Vuka mellékágainak megújítására
indult program
A felénél tartanak a Dráva négy, valamint a Vuka egy
mellékágának újjáélesztését célzó munkálatok, amelyekre egy magyar-horvát programnak
köszönhetően 2013 tavaszáig mintegy 2,6 millió eurót költenek. Az élőhelyek rehabilitációjának
célja, hogy a folyószabályozás előtti állapothoz hasonló áramlási viszonyok biztosításával
lehetőséget teremtsenek az egyedülálló táj megőrzésére, az ökoturisztikai vonzerő
növelésére. A 2011 végén indult kivitelezést a vízparti élővilág védelme érdekében
áprilisban felfüggesztik, majd ősszel folytatják.
|
2012.
04. 03. Kelepelő celebek Darányban!
Megérkeztek
az első gólyák Baranyába, március eleje óta az itt fészkelő gólyák harmada tért
vissza, ami 5-10 százalékkal jobb arány a tavalyinál. Néhány napja megérkeztek
a darányi gólyák is: a kis falu kelepelő celebjeinek ez a hetedik évadja a nyilvánosság
előtt. Életüket webkamerán keresztül kísérhetjük figyelemmel.
|
2012.
04. 03. Tavaszi nagytakarítási akció Pécsett
Pécs
Megyei Jogú Város Önkormányzata és a BIOKOM Kft. 2012. április 13-ára (péntekre,
ekkor csak a középiskolásoknak) és április 14-ére (szombatra) tavaszi nagytakarítási
akciót szervez Pécsett, amelynek során megtisztulnak a pécsi utcák, terek és néhány
közkedvelt turistaterület is.
|
2012.
04. 03. A fenntartható Pécs - szerintünk
Tanulságos
és számos területen gondolatébresztő volt a mai (március 29. - a szerk.)
közmeghallgatás a Városházán arról, miként válhatna Pécs fenntartható és élhetőbb
várossá. A meghívott "előadók" mellett a hallgatóság is nagyon aktív
volt, számos témát és problémát felemlítve.
|
2012.
03. 30. Természetes úton újítják fel az erdőt
Természetes
úton újítják fel a mecseki erdőket, a munkálatok lassan véget érnek. Az őszi,
téli fakivágásokat követően tavasszal ezen erdőterületek kitisztítása és csemetékkel
történő beültetésén van a sor, a munkálatokban közmunkások is részt vesznek.
|
2012.
03. 30. Nem védett, mégsem szedhető mindenhol
a medvehagyma
A Mecsekben és a piacokon is megjelent a tavasz első friss
csemegéje, a medvehagyma. Kihasználva a hétvégét, családok százai kirándultak
és kirándulhatnak most is az erdőbe, hogy begyűjtsék az üde, zöld leveleket, azonban
vigyázzunk, mert a tájvédelmi körzetben ez csak engedéllyel lehetséges.
|
2012.
03. 28. Hadat üzennek a szemétnek a Föld Napján
Nyolcadik
alkalommal tartja meg hagyományos országos szemétgyűjtő akcióját április 23-án
a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az általa üzemeltetett 30 ezer kilométeres közúthálózat
és környezetének megtisztítására. A Föld Napja alkalmából szervezett eseményre
ismét több ezer önkéntes jelentkezését várja a társaság.
|
2012.
március 27. Medvehagymától zöld a Mecsek - tudnivalók,
receptek
A pécsi piacokon már hetek óta kapható a medvehagyma, a hétvégén
azonban berobbant a Mecsek is, sokan maguk szedik a népszerű növényt. Vannak olyan
helyek a Mecsekben, ahol több négyzetkilométer terület is ettől a illatozik. A
jellegzetes zöld levélszőnyeg legkorábban Orfű környékén, illetve a Misina déli
lejtőin jelenik meg.
|
2012.
03. 26. A Föld Órája
Városunk
idén is csatlakozott a Föld Órája mozgalomhoz, melyet hatodik alkalommal rendeznek
meg szerte a világon. Csatlakozzunk a Föld Órája akcióhoz, kapcsoljuk le együtt
a villanyt egy órára! Legyen Pécs országunkban a Föld órája fővárosa 2012. március
31-én!
|
2012.
március 23. Szibériai lepke telepedett meg
a Mecsek északi oldalán: a kérdés, hogy meg tud-e maradni nálunk?
Az
idei év februárja igazi "orosz telet" hozott a Mecsek vidékére is, de Szibéria
nem csak így üzent a szubmediterrán hangulatú pannon tájnak, ugyanis a biológusok
legnagyobb meglepetésére a Mecsek északi részén felbukkant egy Eupithecia sinuosaria
névre keresztelt törpearaszoló lepke is. 
|
2012.
03. 23. Elképesztő: újabb rétisas-mérgezések
a Dél-Dunántúlon
Néhány hét leforgása alatt négy rétisas pusztult el
a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, a madarakat valószínűleg
megmérgezték. (Az Igazgatóság sajtóközleménye)
|
2012.03.23.
Térítésmentes tavaszi, lakossági veszélyeshulladék-gyűjtés
A
hulladékkezelési közszolgáltatás keretében nem gyűjthetőek a veszélyes hulladékok.
Így évente két alkalommal veszélyeshulladék-gyűjtési akciókon szervezi meg a háztartásokban
keletkezett veszélyes hulladékok térítés nélküli átvételét a BIOKOM Kft. és a
Pécsi Környezetvédelmi Kft. 
|
2012.
03. 21. Március 22. - a víz világnapja (Pécsi
programokkal!)
Március 22. - a víz világnapja, amikor is minden erről
a természeti értékről szól világszerte. Az idei jelmondat "Víz és élelmiszerbiztonság
- Szomjazik a világ az éhségünk miatt" - a víz és az élelmiszer-termelés,
az ivóvíz biztonság szoros kapcsolódására irányítja a figyelmet. Hiszen közvetlen
fogyasztásra használjuk fel a legkevesebb ivóvizet, tárgyaink, a minket körülvevő
termékek előállítása mind-mind vizet igényel. Különösen az élelmiszerek vízlábnyoma
nagy: egy csésze kávé hátterében annyi víz áll, amennyi fejenként elfogy egy nap
alatt a háztartásunkban ivásra, fürdésre, WC-öblítésre. 
|
2012.
03. 21. Helyi termék mintaprogram indult a Dél-Dunántúlon
A
kisebb gazdaságok erősítése a célja a helyi termékek turisztikai szolgáltatásokban
való nagyobb megjelenésével a mintaprogramnak, amely a Magyar Turizmus (MT) Zrt.
irányítása mellett valósul meg idén a Dél-Dunántúlon.
|
2012.
03. 16. Mégsem a Tüskésrétre költözik a Mecsekről
az állatkert
Három év haladékot nyert a pécsi önkormányzat a Mecseken
lévő állatkert ügyének megoldására. Ez kapóra is jött, mert kiderült, hogy most
nem a legalkalmasabb helyszín a Tüskésrét az új vadaspark befogadására. Ma
nem a fontossági sorrend elején áll a pécsi állatkert költöztetésének ügye, de
ez nem jelenti azt, hogy erre a későbbiekben ne kerülne sor - nyilatkozta a Dunántúli
Naplónak Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere.
|
2012.
03. 14. Se takarmány, se fizetés, se Tüskésrét
- az életéért küzd a Pécsi Állatkert
A takarmányozás is gondot jelent
a Pécsi Állatkertnek az ínséges téli holtszezon miatt, az alkalmazottak aktuális
fizetését sem tudták eddig rendezni. Az igazgató szerint nagy szükség lenne a
többször tervezett költözésre, de úgy fest, hogy a legutóbbi helyszínt - Tüskésrétet
- is bukja a zoo, felmérések szerint ugyanis iszonyat magasak lennének a terület
átalakításának költségei.
|
2012.
03. 13. Megújulva fogadja a turistákat az infopont
Szombatonként
is, a szezonban pedig mindennap várja a Pécsre érkező évi százezer vendéget a
tourinform hatmillió forintból átalakított új irodája a Széchenyi tér 7. alatt.
Az új infopontban helyi és országos fesztiválokra, programokra is lehet belépőket
vásárolni.
|
|
2012.
03. 05. 59 millió a pécsi turizmusfejlesztésre
A
közelmúltban ismét nyert 50 millió forintos pályázati pénzt a TÉDÉEM Pécs Turisztikai
Nonprofit Kft. a város turizmusának fellendítésére. A kétéves projekthez kilencmilliós
önrész is szükséges, amelynek biztosításáról a legutóbbi közgyűlés döntött. Közben
előző programjuk zárásaként hamarosan átadják a teljesen megújult főtéri Tourinform
Irodát. 
|
2012.
03. 05. Ismét zöld út a Zöldhulladék-járatnak
A
pécsi BIOKOM Kft. a lakossági igényeknek eleget téve a téli pihenő után 2012.
március 19-én újra elindítja a nagy sikernek örvendő "Zöldhulladék-járatát". A
tavasztól a tél beálltáig közlekedő Zöldhulladék-járat a családi házas övezetekben
keletkező ágnyesedéket, fűkaszálékot és falombot gyűjti be térítésmentesen.
|
2012.
03. 02. Elindult a Tavaszi madárles
A
Tavaszi madárles program nem más, mint néhány közismert, hosszú távú vonuló madárfajra
koncentráló, kontinentális területű játékos madármegfigyelési akció gyerekek,
családok, iskolai közösségek számára. Június 1-ig a fehér gólya, a kakukk, a gyurgyalag,
a füsti fecske és a sarlósfecske évi első megfigyelését kell feljegyezni.
|
2012.03.02.
Balokány: egész máshogy néz majd ki a liget
Megkezdik
a közvilágítási rendszer korszerűsítését. Bejárást tartottak tegnap a Balokány-ligetben.
Átvette a munkaterületet az a cég, amellyel a pécsi önkormányzat szerződést kötött
a terület térvilágításának fejlesztésére. Ha minden terv szerint halad, a tó és
környéke másfél hónap múlva már szebb fénybe öltözik esténként.
|
2012.
03. 01. Nemzetközi hulladékgazdálkodási konferencia
is lesz a Pollack Expon
Március elsején és másodikán rendezik a
Pollack Expo szakkiállítást a pécsi Expo Centerben, amelyen a villamos, informatika,
környezetvédelmi, gépész és építő szakterületek újdonságait bemutató cégek jelennek
meg. 
|
2012.
02. 29. Varjak és emberek küzdenek Pécsért
A
Fidesz-korszak legkomolyabb ember-madár konfliktusa tört ki Pécsett: az önkormányzat
láncfűrésszel támad a várost ellepő varjak fészkeire. A varjak soknak látszanak,
de igazából a kihalás szélén állnak Baranyában. Ez persze nem vigasztalja azokat,
akiknek az ablaka alatt hatvan varjúpár fészkel. Durva morális dilemmával küzdött
Pécs vezetése: helyeselhető-e egy kellemetlen, de kihalás szélén álló madárkisebbség
fészkeinek megsemmisítése, ha azok zavarják a környékbeli lakókat? A dilemmázásnak
szerda reggel vége lett, a Biokom nevű cég fűrészekkel felszerelt szakemberei
ekkor kezdték el a Berek sétány fáira rakott varjúfészkek eltávolítását. Az akcióhoz,
ami a nagy szél miatt valószínűleg elhúzódik, az önkormányzat megkapta az illetékes
dél-dunántúli zöldhatóság engedélyét.
|
2012.
02. 24. Újra Civil Kontroll a pécsi erőműben
Az elmúlt évek hagyományait követve a PANNONPOWER Holding Zrt. idén
március 1-jén újra Civil Kontrollt szervez a pécsi erőműben. A rendezvényre
bármely, a városban és környékén működő civil szervezet elküldheti a képviselőit,
hogy személyesen győződhessenek meg a biomassza-program működéséről, a beszállított
faanyag sorsáról.
(A
rendezvénnyel kapcsolatban több civil szervezet közös sajtóközleményt adott ki.
- a szerk.)  |
2012.
02. 23. 25 milliárdot költenek az ormánsági
programra
A dél-baranyai Ormánság felemelkedését célzó Ős-Dráva program
megvalósítását segíti az a konzorciumi megállapodás, amelyet a projektben érdekelt
szervezetek vezető képviselői kötöttek csütörtökön Pécsen. Az Ős-Dráva a fenntartható
vidékfejlesztés 45 ezer hektárt és 36 települést érintő hazai mintaprogramja.
Ennek keretében 25 milliárd forintból, főként pályázati forrásból egy úgynevezett
vízkormányzási rendszer kialakításával visszaállítják eredeti állapotába a 150
évvel ezelőtt szabályozott Dráva környezetét.
|
2012.
02. 22. Aquapark: jönnek a német befektetők
Áprilisban
Pécsre látogatnak annak a német befektetési vállalatnak a képviselői, amellyel
Páva Zsolt tavaly állapodott meg egy esetleges vizes létesítmény pécsi felépítéséről.
A tárgyalásokon kiderülhet, pontosan mit és hova építenének a németek. Tavaly
kereste meg a pécsi önkormányzatot a német SAB AG azzal, hogy városunkban egy
5-6 milliárd forintos, élményfürdő funkciókkal kiegészített aquapark létesítését
és üzemeltetését tervezi. Ezt követően Páva Zsolt, Pécs polgármestere és a cég
igazgatótanácsának elnöke, Wolfram Wäscher szándéknyilatkozatot írtak alá.
|
2012.
02. 17. Leo helyét veszi át a kisoroszlán
Kisoroszlán
érkezett a pécsi állatkertbe. A nyolchetes hím a rangidős, 25 éves Leo helyét
fogja átvenni a csapatban. A pécsi állatkert hímoroszlánja már nagyon idős, Leo
25 éve uralja az állatkertet. Megélte azt a kort, amit oroszlánok szoktak, így
időszerű volt gondoskodni az utánpótlásról. A kisoroszlán a nyíregyházi állatkertből
érkezett, és nevét egy pályázat során fogja megkapni.
|
2012.
02. 15. Madárleltár a Mura-Dráva-Duna mentén
Összesen
163.291 vízimadarat vettek számba a januári Nemzetközi vízimadár szinkronszámlálás
alkalmával a szakemberek a Mura, a Dráva és a Duna folyókon és az ártereken. Tucatnyi
magyar, szerb, horvát és szlovén civil szervezet együttműködésével összesen 470
km folyószakasz összes telelő madarát összeírták.
|
2012.
02. 15. Hétköznapi emberek nem hétköznapi állatokkal
Sokakat
a hobbija tesz különlegessé. Gyakran még munkatársainkról, ismerőseinkről sem
sejtjük, hogy szabadidejükben mivel foglalkoznak. Igyekeztünk Pécsett olyan embereket
keresni, akik nem akárkikkel osztják meg otthonukat. 
|
2012.
02. 14. Vivicittá futás Pécsen is
Idén
is a Telekom lesz a Vivicittá Városvédő futás főtámogatója és akárcsak tavaly,
2012-ben is csatlakoznak a rendezvénysorozathoz vidéki városok; új helyszínekként
ezúttal Pécs és Szolnok ad otthont a Vivicittá programnak.
|
2012.
02. 14. Lovas szánkózás a Misinán - videóriport
Akik
vasárnap reggel a hóesés, és mínuszok ellenére korán keltek és Pécs-Somogyig meg
sem álltak, különleges szórakozásban vehettek részt. A Misina Természet és Állatvédő
Egyesület ugyanis lovas szánkózással hálálta meg támogatói adományait és segítségét.
|
2012.
02. 14. A szezonra felújítják a vár romos bástyáit
Amint
az időjárás engedi, egy nagyobb lélegzetű állagmegóvó beruházás veszi kezdetét
a szigetvári várban. Az elmúlt év őszén átadták a kazamatasor megújult tetőszerkezetét,
rövid időn belül pedig két újabb helyszínen 300 millióból folytatódnak a történelmi
műemlék épület felújítási munkálatai.
|
2012.
02. 14. Talajterhelési díj: sokkoló áremelés
Tízszeresére
emelkedett február elejétől a kormányrendelet szerint a talajterhelési díj mértéke,
azonban ezt csak egy év múlva érzik majd meg a pénztárcájukon az érintettek. Pécsett
még ennél is nagyobb a díjemelés, mert a város fokozottan érzékeny területnek
minősül a vízbázis védelme szempontjából, ez pedig további háromszoros szorzót
jelent. A drasztikus díjemeléstől azt várják, hogy minél többen rácsatlakozzanak
a szennyvíz csatornahálózatra.
|
2012.
02. 13. Kész tervek a kastélypark felújítására
szültek
a tervek és a szükséges dokumentációk a sellyei kastélypark helyreállításával
kapcsolatban, amelyhez pályázati támogatást is nyert a város. A nagyarányú felújítás
célja, hogy a város közepén lévő több mint héthektáros kastélypark turisztikai
célú hasznosítása hangsúlyosabbá váljon, miközben megőrzik történeti jellegét.
|
2012.
02. 12. Az állatkert lakói nem igazán élvezik
a kemény hideget
A rendkívüli hideg és az immár egy hete, kisebb-nagyobb
megszakításokkal tartó havazás nemcsak az utakon, a járdákon, hanem a pécsi állatkertben
is sok munkát teremtett. Sokkal több takarmányt, almot kapnak a jószágok. Naponta
négyszer-ötször cserélik a folyton befagyó vizet.
|
2012.
02. 11. Végveszélyben az állatok: betemette
a hó a menhelyet, elfagytak a csapok
Elfagytak a csapok a nagy hidegben,
ezért nem kis fáradtság árán kannákban és vödrökben hordták a héten a Misina Egyesület
munkatársai a menhelyen lakó állatoknak a vizet. A zimankó megviseli a több száz
kutyát, cicát és társaikat, voltak, amiket át kellett költöztetni melegebb helyre.
|
2012.
02. 05. Gombás fertőzéstől szenvednek a feketefenyők
Megtámadta
a gomba a feketefenyőket, amelyeket több mint 100 évvel ezelőtt ültettek el a
Mecsek déli lejtőire. Ez a fafajta nem őshonos ugyan ezen a vidéken, de a kopár
- rossz adottságú, növényzet nélküli - területek fásítására kiválóan alkalmas.
Miután az elterjedési területén kívül eső részekre telepítették be, ennek következtében
fokozottan érzékeny a környezetei hatásokra, az őshonos fafajtáknál hamarabb válik
a szélsőséges időjárás, valamint természetes károsítóinak áldozatává. Alkalmazkodóképessége
lassú, ezért természetes védekezőképessége is legyengült. Az első telepítésben
idekerült fenyők már 100-120 évnél is idősebbek.
|
2012.
02. 04. Újjáélednek a Dráva mellékágai
A
Dráva négy mellékágán állhatnak vissza az eredeti állapothoz közelítő áramlási
viszonyok. A fejlesztésnek köszönhetően a mellékágakat újra birtokba vehetik a
sodrást kedvelő védett halfajok is, amelyek a Dráva egyik fő természeti értékeit
képviselik.
|
2012.
02. 01. Önkéntes felügyelet alá kerül a Dráva
"Drávafigyelő"
programot indít a WWF a Vizes Élőhelyek Világnapján Horvátországban. Az elkövetkezendő
két évben mintegy 470 km folyószakaszon rendszeres és körültekintő terepbejárás
zajlik majd, hogy a természetvédők megmentsék a tervezett szabályozási beavatkozásoktól
a Duna, a Dráva és a Mura horvát szakaszait.
|
2012.
01. 30. Kevés telelő madár
A tél
eddigi szakasza meglehetősen enyhe volt. Részben ennek tudható be a nálunk telelő
madarak alacsony száma. Bár a madáretetőkre szorgalmasan járnak a cinkék és a
zöldikék, a mezőgazdasági területeken, a táplálkozásra alkalmas bokrosokban, cserjésekben
nem látni nagyobb fenyőpinty, csíz- és meggyvágócsapatokat. A tengelicek, kenderikék
és süvöltők száma is jóval kevesebb a szokásosnál.
|
2012.
01. 27. Újabb attrakciókkal gazdagodik Orfű
Újabb
attrakciókkal gazdagodik Orfű az elkövetkező két évben. Az Orfűi Turisztikai Desztináció
Menedzsment (TDM) az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Program pályázatán
45 millió forint támogatást nyert el, amelyet nemcsak idegenforgalmi attrakciók
létrehozására, de számos program megrendezésére is fordítanak. A fejlesztések
elsődleges célja, hogy minél vonzóbbá tegyék Orfűt és térségét a hazai és külföldi
turisták számára.
|
2012.
01. 04. Adomány egyedülálló módon
Egyedülálló
hallgatói kezdeményezésként a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar
Hallgatói Önkormányzata az elmúlt esztendőben rendelkezésükre álló forrásokból
megtakarított kétmillió forintot a felnövekvő nemzedék természettudományos oktatásának
fejlesztésére, valamint a tehetséges kisdiákok támogatására fordítja.
|
2011.
12. 27. Szalmát adományoztak a gazdátlan
állatoknak
Szalmát adományozott a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület
által befogadott gazdátlan állatoknak a PANNONPOWER Holding Zrt. karácsonykor,
várhatóan hetekre elegendő lesz a csaknem 400 darab kisméretű szalmabála. A bálák
közül néhányat jelképesen elhelyeztek az állatok karácsonyfája alá, amely vízkeresztig
áll majd az egyesület pécs-vasasi telephelyén, s tehetik alá az adományozók felajánlásaikat.

|