Kezdőlap
Programok
HÍREK
CIKKEK
ITT JÁRTAM
PÁLYÁZATOK
JÁTÉK
10 frointért . hu - Aukciós Portál
Civilek
Tallózó
Természet
Galéria
Kapcsolat
Nebulóért Kft. - Papírbolt Trafik Pécs - közkedvelt zenés szórakozóhelyDatabox Kft. - SzámítástechnkaÉger-völgyi Teca mama kisvendéglő

HÍREK


Futnak és takarítanak Mohácson a Föld Napján

A Duna-parti városban hagyomány, hogy a Föld Napján a gyerekeket és a felnőtteket is megmozgató programokat szerveznek. Idén sem lesz másképpen: kedden a Széchenyi iskola utcai futóversenyeket rendez a Föld Napján. A program az egész városnak szól, azaz a diákok mellett felnőttek részvételére is számítanak. Az alsó tagozatosok pici maratoni (1600 méter) távot teljesíthetnek, a mezőny a városháza elől rajtol, és oda érkezik meg, a gyülekező háromnegyed kettőtől lesz. A felsősök és az idősebbek számára 3800 méteres, a belvárost is felölelő pályát jelöltek ki, a futók fél háromkor vágnak neki a távnak.
Ugyancsak a Föld Napjához kapcsolódva, a város ismét csatlakozott a közútkezelő országos, összességében rendre több ezer embert megmozgató szemétszedési akciójához. Csütörtökön Mohácson a városba vezető utak környezetének megtisztítása a cél. A minél sikeresebb nagytakarítás érdekében mindenki segítségére számítanak a Duna-parti városban. Ahogy a korábbi esztendőkben, úgy idén is várhatóan iskolák, baráti társaságok, civil szervezetek is csatlakoznak az akció meghirdetőihez. A részletekről a polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályán kaphatnak bővebb felvilágosítást az érdeklődők.
M. B.
Forrás: BAMA 2011. április 18.lap tetejére

Kiállítás megnyitó, rendhagyó fizikaórával

Április 21-én (csütörtökön) 14 órakor kerül sor a pécsi Természettudományi Múzeumban a "Töltődj fel! - A villamosság térhódítása" című vándorkiállítás hivatalos megnyitójára. A megnyitó során rendhagyó fizikaórára is sor kerül, melyet az Elektrotechnikai Múzeum munkatársa, Jarosievitz Zoltán szakvezető-fizikatanár tart meg.
A technikai, fizikai érdeklődésű diákokat, diákcsoportokat a kiállítás ideje alatt a későbbiekben is várják rendhagyó fizika órára. Előzetesen bejelentkezni a termtud@jpm.hu címen, és a 72/213-419 vagy 72/514-040 telefonszámokon lehet.
A kiállítás megtekinthető:
március. 30. - április 30. között előzetes egyeztetéssel, 8-tól 15 óráig,
május 3. - június 30. között keddtől szombatig 10 és 15 óra között. (Igény esetén, előzetes jelentkezéssel, csoportoknak, hétköznap: 8-15-ig)
A Természettudományi Kiállítás címe: Pécs, Szabadság u. 2.
Forrás: JPMlap tetejére

Töltődj fel! - Természeti jelenségek az ember kezében

Március 30. óta már látogatható a Pécsi Természettudományi Múzeum legújabb kiállítása. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Elektrotechnikai Múzeuma látványos és interaktív utazó kiállításában mindennapi használati eszközeink egyik mozgatórúgója, az elektromosság rejtélyes világa került középpontba.
Jedlik ÁnyosA tárlat bemutatja a "villamosság" kialakulását, kiemelve az erősáramú elektrotechnika magyar vonatkozású vívmányait. Megtekinthető Bláthy Ottó Titusz eredeti 110 éves fogyasztásmérője, egy világraszóló magyar találmány: a transzformátor, valamint Jedlik Ányos dinamójának hiteles másolata is.
Az érdeklődők működő múlt századi eszközökkel, interaktív kísérletekkel, látványos kiállítási elemekkel ismerkedhetnek. Milyen út vezetett a felvilágosodás korának főúri szalonjaiban végzett, misztikusnak tűnő kísérletektől, az emberiséget kiszolgáló villamosság gyakorlati alkalmazásán keresztül, a napjainkra jellemző tudatos környezetbarát kezdeményezésekig. Megcsodálhatják az elektron, az ionsugarak, a röntgensugarak felfedezését szolgáló kísérletek elengedhetetlen eszközét, egy 19. századi, több ezer voltos feszültség előállítására szolgáló szikrainduktor kisülését. Működtethetnek egy, az Edison-áramfejlesztőkre jellemző hosszú elektromágnesekkel ellátott telefoninduktorról táplált glimmlámpát, s látványos fényjelenségek kíséretében egy 19. századi influenciagépet is kipróbálhatnak.
A kiállítás ünnepélyes megnyitójára április 21-én, 14 órakor kerül sor, de a tárlat előzetesen már most is megtekinthető. Rendhagyó fizikaórákra is várja a múzeum az osztályokat, előzetes egyeztetéssel. Az első ilyen rendhagyó fizikaórát az Elektrotechnikai Múzeum munkatársai április 21-én tartják.
A múzeumban továbbra is láthatóak az "Ásványok Magyarországról" (mintegy 300 db).
A Természettudományi Múzeum (Pécs, Szabadság u. 2.) május 1.-jéig csak előzetes bejelentkezéssel látogatható. Jelentkezés és információ: termtud@jpm.hu, 72/213-419.lap tetejére


Mézmedve fiú érkezett a pécsi állatkertbe

Svájci mézmedvével bővült a pécsi állatkert csapata. A más nevén farksodróként ismert állat hím, az eddigi három nőstény mellé került, így a gondozók fél év múlva szaporulatra számítanak. Diaboló, mert így hívják a kissé nyughatatlan természetű jövevényt, egyelőre szokja az új helyet, sokat eszik, kedvence a gesztenyepüré. A mézmedvét máris örökbe fogadta egy pécsi iskola, amely több mint százezer forinttal támogatta az állat érkezését.
mr
Forrás: Pécsi Napilap, 2011.04.05.
korábbi hír errőllap tetejére

Napelem kerül a felújított asztalos-tanműhelyre

Hétfőn zárták le Bólyban azt a közbeszerzési pályázatot, amelynek győztese naperőművet építhet az ipari tanműhely tetejére. Hárs József polgármester lapunknak elmondta, hogy tízen pályáztak, a legalacsonyabb és a legmagasabb ajánlat ára között dupla a különbség, így jól meg kell fontolniuk a döntést. A legkecsegtetőbb ajánlat 29 millió volt, a legnagyobb pedig 60 milliónál állt meg, így aztán leghamarabb a jövő hétfőn hirdetnek eredményt. Mindenesetre az a cél, hogy a teljesen felújított szakiskolai műhely villamosáram-szükségletét részben-egészben napenergiából nyerjék.
Ezért 360 négyzetméteres napelem-tetőt kap az épület, az erőmű kapacitása 34 kilowatt lesz. Hasonló, egy kissé több energiát termelő naperőmű (50 wattos) kerül a tornacsarnok tetejére is, ám annak a közbeszerzési pályázatát egyelőre még nem hirdették meg. Az asztalosműhely beruházási költsége megközelíti a százmillió forintot, ebből az épületre 35 milliót fordítottak, az eszközökre és berendezésekre pedig 15 milliót, de még kellene egy-két korszerű gép és szerszám. Hárs József egyúttal jelezte, hogy ebben a műhelyben fognak az idei évben végzők szakmunkásvizsgát tenni.
K. F.
Forrás: BAMA, 2011. március 29.lap tetejére

A Föld Órája Pécsett

Pécs városa ebben az évben is csatlakozik a WWF Föld Órája akciójához, ami világszerte 1,3 milliárd embert mozgósít. Tavaly Magyarországon 140 település és több mint 200 vállalat kapcsolta le nélkülözhető fényeit és elektromos berendezéseit egy órára, jelezve ezzel, hogy fontosnak tartja a klímaváltozás elleni küzdelmet.
A WWF célja nem az egy óra alatt elért aktuális fogyasztás-csökkentés, hanem a figyelemfelkeltés. Annak a gondolatnak az erősítése, hogy mindenki egyénileg is tehet valamit a klímaváltozás ellen, és nem csak a Föld Órája akció 60 percében.
Ezúton értesítjük a pécsieket, hogy 2011. március 26-án 20:30-tól 21:30-ig a Szent István téren a Székesegyház, illetve a Széchenyi téren a Városháza és a Dzsámi díszvilágítása szünetel. A közvilágítást az akció nem érinti.
Közeleg a Föld órája - 2011.03.26.
www.foldoraja.hu
Forrás: pecsinapilap.hu, 2011.03.25.lap tetejére

Tegyük rendbe közösen a Malomvölgyi Parkerdőt!

MalomvölgyA Malomvölgyért Egyesület és a Fittbike SE a Víz Világnapja alkalmából 2011. március 27-én (vasárnap) 10.00 órától önkéntes napot szervez a Malomvölgyi Parkerdőben.
Szeretettel várunk minden kirándulót, horgászt, futótársat, városlakót, aki részt tud venni a tó körüli sétány sóderezésében és a tó környezetének rendbetételében!
Számítunk azokra, akik magukénak érzik ezt a kirándulóhelyet és tenni is hajlandóak érte! Várjuk a környezetvédelmet szem előtt tartó civil szervezeteket, aktivistákat, "zöld" egyesületeket, alapítványokat és családokat, akik hisznek a természet értékeiben és szeretetében, a környezetvédelem fontosságában.
A munka végezetével egy közös szalonnasütés mellett a BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Kft. munkatársa tájékoztatja a résztvevőket a Malomvölgyi Parkerdő fejlesztési terveiről.
A munkavégzéséhez szükséges anyagokat és szerszámokat a park kezelője, a BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Kft. biztosítja.
További felvilágosítás:
Malomvölgyért Egyesület, Dinya Illés, 30/946-8388
Forrás: pecsinapilap.hu, 2011.03.25.lap tetejére

Iskolások támogatása az Állatkertnek

A PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola diákjai támogatják a Svájcból érkező hím farksodró (kinkajou, vagy mézmedve) Pécsre szállítását. Az állat az Akvárium-Terrárium éjszakaházának lakója lesz, ahol 3 nőstény várja az érkezését. Mivel a hazai állatkertekben található állomány rokonságban áll egymással, ezért kellett a svájci egyed mellett dönteni. Ezt a példányt a faj európai törzskönyv vezetője jelölte ki, így kerülhet hozzánk Pécsre.
Az iskola a már hagyományos sütemény vásárának teljes bevételét, azaz 108 ezer forintot ajánlott fel, melyből az Állatkert a szállítási költségek egy részét tudja fedezni. Az adomány és az oklevél átadására 2011. március 29-én 10 órakor kerül sor az állatkertben.
Forrás: Pécsi Állatkertlap tetejére


Összefogtak Komlón, hogy pénz lehessen a szemétből

Útjára indult a "Zöldjárat" Komlón, azaz ezentúl ingyen, de csak szelektált formában szállítja el a Komlói VG Zrt. a zöldhulladékot a városban. A lakossági füvet, lombot és egyéb ömlesztett állapotú zöldhulladékot zsákokban, az ágakat és nyesedékeket pedig kötegelten minden hét hétfőjén gyűjtik össze a város családi házas területeiről. A felhalmozott hulladékot a Komló-Víz Kft. és a Komlói Fűtőerőmű Zrt. által termelt végtermékekkel együtt hasznosítják. A korábban jelentős összegekért elszállított vagy elhelyezett szennyvíziszapból ugyanis fahamu, pernye és zöldhulladék hozzáadásával, illetve a víz kivonásával komposztanyag keletkezik, amely a műtrágya helyett talajjavítóként használható.
Az érintett cégek jelenleg a forgalomba helyezéshez szükséges engedélyekre várnak, de amint ezek megérkeznek, kisebb-nagyobb zsákokban értékesíthetővé válik a komlói komposztanyag. Az udvarban levágott fű így akár vissza is kerülhet a konyhakertekbe, hiszen a talajjavító bárhol felhasználható, de akár rekultiválásra is alkalmas. Az önkormányzati cégek végtermékei pedig ezentúl nem költségesen kezelt szemétnek, hanem a remények szerint bevételt hozó árucikknek számítanak majd.
K. E. I.
Forrás: BAMA, 2011. március 23.lap tetejére

Ivókúttal gazdagodott a szigetvári vár

A Víz Világnapja alkalmából kedden délelőtt ivókutat avattak a szigetvári vár dél-nyugati bástyájánál.
A kezdeményezés kapcsolódik a város szándékához, hogy újra megtöltsék élettel a történelmi létesítmény környékét és falait. A szigetvári várat gyakran választják úti célként a tavaszi osztálykirándulások során iskolás csoportok. Az alkalmi turisták mellett az ő fogadásukra is barátságos gesztus az ivókút üzemeltetése a jövőben.
Bár a várbelsőben található kazamaták felújítására és új funkcióval való megtöltésükre irányuló fejlesztés félbemaradt, az elmúlt években mégis sikerült gyarapítani a vár vonzerejét. Idén befejezésre vár a két éve elindított csónakázótó-program, a tervek szerint egy büfét is kialakítanak a létesítmény pihenőszigetén.
A város gyarapítaná a helytörténeti múzeum gyűjteményét, és a vár bástyáinak omlásveszélyét megszüntető tavalyi építkezés után szeretnék folytatni a rekonstrukciót is.
K. E.
Forrás: BAMA, 2011. március 22.lap tetejére

Húsvéti Kézműves Kirakodóvásár

Húsvéti Kézműves Kirakodóvásár Teca Mama KisvendéglőjébenA tavalyi jól sikerült rendezvény után idén is megrendezik Teca Mama Kisvendéglőjében a Húsvéti Kézműves Kirakodóvásárt. Játszóház, kézműves foglalkozások, állatsimogató és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szeretettel várják a családokat, gyerekeket. Lesznek hímes tojások, szalma- és csuhéj díszek, üveg- és gyöngyékszerek, fajátékok, bábok, textil ajándéktárgyak, nemez, tündérek, táskák, festett kavicsok, házi készítésű szappan, kerámia dísztárgyak, bőrdíszmű, dísznövények, kaspók és még sok más apróság.
Az időpont április 10 (vasárnap), délután 13-18 óráig. A helyszín Égervölgyben található (a Darázs dűlőben), megközelíthető a 22, 23 és 24-es buszokkal.
További információ a rendezvényről: torjekine@freemail.hulap tetejére

Varázslatos Magyarország

Művészi színvonalú fényképek mutatják be Magyarország természeti szépségeit és hívják fel a figyelmet a természetvédelem fontosságára. Március 8-án tartották Budapesten, a Természettudományi Múzeumban a Varázslatos Magyarország fotókiállítás megnyitóját és díjátadó ünnepségét.
A 2010-ben indult internetes természetfotó pályázat középpontjában a magyar természetfotózás legújabb alkotásainak és a Nemzeti Parkok értékeinek bemutatása áll. Az egy évvel ezelőtt meghirdetett felhívásra az ország amatőr és profi természetfotósai szebbnél szebb felvételeket neveztek be az elmúlt hónapok során. A zsűri - melynek tagjai Dr. Kalotás Zsolt, Keleti Éva, Suhayda László és Szilágyi Attila voltak - minden hónapban meghatározott pontrendszer alapján díjazta a legjobb képeket; a megszerzett pontokból egy ranglista készült, ahol minden pályázó nyomon követhette az éves és évközi munkáját. Havonta, holtverseny esetén a zsűri a közönségszavazás lezárása után döntött az egyes helyezésekről.
A pályázaton a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai, Balogh László és Völgyi Sándor eredményesen szerepeltek, az összesített rangsorban a 10., illetve a 39. helyezést érték el.
A kezdeményezés honlapja: http://www.varazslatosmagyarorszag.hu
Forrás: DDNPIlap tetejére

Ritka halfajok a Dráván

A Duna-Dráva Nemzeti Park Kelet-Dráva Tájegységében, Drávapalkonya közelében található Szerb-sziget alatti homokpadon dunai ingola felbukkanását regisztrálta március elsején a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának tagja, Wágner László. A vízszint csökkenésével szárazra került homokpad bemélyedéseiben összegyűlt vízben 6 dunai ingola, 2 vágó csík és 8-10 tarka géb vergődött. A dunai ingola fokozottan védett, természetvédelmi eszemi értéke 100.000 Ft, a vágó csík és a tarka géb védett fajok.
Forrás: Békalencse - a DDNPI márciusi hírlevelelap tetejére

Megkezdődött a madarak tavaszi vándorlása

A mezei pacsirtákon kívül annak rendje és módja szerint más madárfajok is megkezdték tavaszi vonulásukat.
A seregélyek esetében már többszázas csapatokat is megfigyeltek Baranyában, és a tartós hideg ellenére a bíbicek is visszaérkeztek. Egy-egy kisebb darucsapat is átvonult felettünk, s a nyílt vízfelületeken egyre nagyobb számban mutatkoznak a récék különböző fajai.
Az első házi rozsdafarkúak és barázdabillegetők is megjelentek. Érdekesség az erdei szalonkák korai előfordulása. A megye három pontján is belebotlottak már a kutatók a magányos példányokba. Az ősszel nagy számban délre húzódott kék cinegék is megkezdték visszaútjukat. Az utóbbi két hétben a Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomáson a hétvégi gyűrűzések során nagy számban kerültek a hálókba, melyek között korábban megjelölt példányok is jócskán akadtak. Ezek többségét tavaly októberben fogták be. A Dunán a szárcsák mellett kis és búbos vöcsköket is láttak már.
A sumonyi halastavakon már megjelent az első nagy póling, de sárszalonkák is megfigyelhetőek. Itt-ott az énekes rigók is megmegszólaltak időnként, s a városokban egyre nagyobb számban mutatkoznak a fekete rigók. Hajnalonként, ha még bizonytalanul is, de már hangolnak a hímek.
Forrás: BAMA / MME Baranya Megyei Csoportja 2011. március 2.lap tetejére


A vándorló mesekiállítás Mohácson

Mesekiállítás Mohácson május végéigA MárkusZínház és a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi és Néprajzi Osztálya "Aki nem hiszi, járjon utána" c. vándorló mesekiállítása újabb helyszínen, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeumba várja látogatóit.
A mesék - kicsit másképpen tálalva - a pécsi és kaposvári kiállításhelyszíneken már különösen nagy sikert arattak. Mohácson kisfarsangkor, március 3-án 17 órakor nyílik a kiállítás és egészen május végéig látható. Előtte déluán 14 órakor kezdődik a MárkusZínház előadása az Ifjúsági Centrumban
További információk: a mesekiállításról, és a MárkusZínházról.
Forrás: Janus Pannonius Múzeumlap tetejére


Az Év Európai Fája - egy magyar jelölt

A letenyei platán télenAz Év Európai Fája versenyben Magyarországot egyedül a Letenyei Platán képviseli. A versenyre benevezett fákra a program weboldalán lehet szavazni. Aki szeretné, hogy a magyar versenyző, a Letenyei Platán nyerjen, látogassa meg az Év Európai Fája weboldalát és szavazzon. A szavazás gombra kattintva a szavazó által megadott e-mail címre küldenek egy szavazás érvényesítő linket. A szavazat csak akkor lesz érvényes, ha a szavazó ráklikkel erre a linkre. Egy e-mail címmel összesen csak egyszer lehet szavazni!lap tetejére


Támogatják az új energiák hasznosítását

Támogatja a kormány a megújuló energiák hasznosítására tett önkormányzati lépéseket, közölte tegnap Szentlőrincen Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium otthonteremtési és energetikai államtitkára.
Ezt célzó fejlesztésekhez a Széchenyi-tervből is szerezhetnek majd támogatást. Azt is hangsúlyozta: ezen kormányzati elképzelés összhangban van azzal az uniós elvárással, hogy Magyarország 2030-ig 30 százalékra növelje az új energiafelhasználási módokat.
Az államtitkár amiatt érkezett Szentlőrincre, hogy tanulmányozza az itteni, mintaértékű geotermikus programot.
B. A. (Dunántúli Napló)
Forrás: BAMA, 2011. február 19.lap tetejére

Még idén elbonthatják a dunai szűkületet

A már folyamatban lévő engedélyezési eljárás lezárását követően, feltehetően még ebben az esztendőben sor kerül a Mohácstól északra eső, kilencszáz méter hosszú dunai szűkület felszámolására.
A döntő részben az Unió által finanszírozott beavatkozásra azért van szükség, mert a szakaszon a hajózóút keskenyebb az előírt száznyolcvan méternél, és a kellő mélységét sem éri el mindenütt a víz.
A munkálatok részeként, a Szabadság-zátonnyal szemben lévő oldalon az úgynevezett T-műveket, azaz a sarkantyúkat részben visszabontják, így módosítják a folyó áramlását, illetve a medret kotrással mélyítik.
A beavatkozás előzményeként, az elmúlt esztendők során, a szakemberek a nemzetközi közösség ajánlásait figyelembe véve felmérték, hol van szükség a meder mélyítésére, illetve a kijelölt hajózóút szélesítésére. Kiderült, a magyarországi Duna-szakaszon harmincegy helyen nem felel meg a kívánalmaknak a hajózóút. A munkálatok összességében mintegy nyolcvanmilliárd forintba kerülnek.
M. B. (DN)
Forrás: BAMA, 2011. február 2.lap tetejére

Együttműködve erősödő falusi vendéglátók

Klaszterbe tömörülve működnek tovább a megye, a régió falusi vendégfogadói.
A helyi turizmus speciális termékét nyújtó szolgáltatókon kívül a sikeres pályázat útján elnyert forrásból létrehozott szervezet a kínálatot bővítő, a vendéglátók működését erősítő, illetve segítő vállalkozások, szakmai szervezetek számára is nyitott. A tegnap bemutatott klaszter célja, hogy a közösen kialakított, magas minőségű termékek illeszkedjenek a régió, az egyes megyék, turistaövezetek kínálatába, s azok híre eljusson a potenciális vendégkörhöz.
Mint dr. Szabó Géza, a Dél-dunántúli Falusi Turizmus Klaszter elnöke elmondta, a szervezet tagjait képzéssel, tanácsadással és a vállalkozói tevékenységet erősítő szolgáltatásokkal segíti folyamatosan.
K. E.
Forrás: BAMA, 2011. január 22.lap tetejére

Új turistaház épül Sombereken

Somberek határában a Horpács-patak völgyében a nemrég kialakított tó mellett új 30 férőhelyes turistaszállás épül. A beruházás a Leader program keretében valósul meg, és várhatóan év végére készül el. Erre vezet majd a Véménd - Kátoly közötti új gyalogtúra útvonal is.
Forrás: baranyatermeszetbarat.hulap tetejére

A magyar EU-elnökséget bírálta a francia környezetvédelmi miniszter

A francia kormány ökológiai ügyekkel is foglalkozó minisztere szerint "kissé nehéz helyzet" alakult ki Európában a környezetvédelmet illetően, mivel az Európai Unió soros elnökségét idén betöltő Magyarországot és Lengyelországot nem különösebben érdekli ez az ügy.
Nathalie Kosciusko-Morizet, az ökológia, a fenntartható fejlődés, a közlekedés és a lakásügy minisztere a nemzetgyűlés illetékes bizottságának tegnapi ülésén úgy fogalmazott, hogy 2011-ben az egyik legnagyobb tét a kiotói szerződés jövője.
Ha a következő nagy klímacsúcsértekezleten, 2011 végén Durban városban nem jutnak dűlőre - az iparosodott országokat illetően az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését számszerűen rögzítő - kiotói egyezményt felváltó megállapodásról, nem lesz többé kötelező érvényű eszköz, és fennáll a veszélye annak, hogy összeomlik a szén-dioxid kvóták kereskedelme - fejtegette a miniszter.
"Mindez a 2011-es év tétje, európai szinten kissé bonyolult összefüggésekben, mivel a soros magyar és lengyel (EU-) elnökség közül egyik sem mutat különösebb érdeklődést általában véve a fenntartható fejlődés és különösen a klímaváltozás elleni küzdelem iránt" - jelentette ki Kosciusko-Morizet, hangsúlyozva, hogy "legalábbis ők (a két ország) ezt mondják".
"A magyarok a környezetvédelmi munkacsoport brüsszeli ülésére azzal jöttek, hogy: a környezetvédelem nem képezi részét prioritásainknak" - folytatta a miniszter.
Az 1997-ben aláírt és 2005 februárjában hatályba lépett kiotói egyezmény első szakasza 2012-ben lejár, és több ország, köztük Japán és Oroszország már világosan értésre adta, hogy nem kívánnak kötelezettségeket vállalni egy második periódusra. Az Európai Unió soros elnökségét az idei év első felében Magyarország tölti be, a második félévben pedig Lengyelország.
Forrás: Greenfo/MTI 2011. január 19.lap tetejére

Árvízi gondok Gemencen

A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. szakemberei az áradó Duna miatt folyamatosan védik a vadállományt, a faanyagot és a Gemenci Erdei Vasutat.
Az erdészek már több napja a vadmentő dombokat folyamatosan takarmánnyal töltik fel, a múlt szombaton leállították a kisvasút személyszállítását, hogy a kitermelt faanyagot minél nagyobb kapacitással tudják a védett rakodókra menekíteni, valamint figyelemmel kísérik a Duna vízállását, így bármikor jelentősebb erőt tudnak mozgósítani Európa legnagyobb ártéri erdejének megvédése érdekében.
A Gemenc Zrt. szakemberei már folyamatosan töltik fel a vadmentő dombokon, körtöltéseken és az áradástól nem veszélyeztetett erdőrészletekben található vadetetőket szálas- és szemestakarmánnyal, hogy az áradás elöl menekülő szarvasok, őzek és vaddisznók számára a védett helyeken megfelelő mennyiségű eledel biztosítsa a túlélést. A következő napokban az állatok által elfogyasztott takarmányt rendszeresen pótolják.
Az erdőgazdaság területén tervszerűen folyik a kitermelt faanyag mentése az ártéri területekről. Mindemellett az időhiány miatt el nem szállítható faanyagot koszorúzás és lekötés segítségével helyezik védelem alá. A Duna várhatóan csütörtökön tetőzik a gemenci erdőben, ahol elönti az erdei vasút jelentős pályaszakaszait, ezért a Gemenc Zrt. már leállította a Gemenci Erdei Vasúton a személyszállítást.
A Gemenc Zrt. szakemberei folyamatos megfigyelés alatt tartják a területet és amennyiben szükséges nagyobb erőt is tudnak mozgósítani az árhullám károkozásának elhárítása céljából.
Az erdőgazdaság felhívja mindenki figyelmét - miközben megköszöni az aggódó érdeklődést-, hogy az árvízzel borított területek környékén és a körtöltéseken ne érdeklődjenek személyesen, mert a vadállománynak nyugalomra van szüksége. El kell kerülni, hogy a jelenlévő emberek miatt az állatok ne merjenek felkapaszkodni a védelmet nyújtó körtöltésekre és vadmentő dombokra!
Forrás: Greenfo, 2011. január 19.lap tetejére

Kisebb hálózatot alkothatnak majd a kerékpárutak

Tíz kilométer új kerékpárutat építene egy elképzelés szerint Szentlőrinc és Királyegyháza, tudtuk meg Győrvári Márk szentlőrinci polgármestertől. Az út kisebbik szakaszának terveit, a városközpont és Tarcsapuszta közötti rész terveit Szentlőrinc finanszírozta, a városközpontot és Királyegyházát összekötő szakasz terveinek költségét viszont az új cementmű. Ahogy a szükséges pályázati önerőt is a közeli vállalkozás adhatja a településeknek, ha nyernek majd az Új Széchenyi Terv kiírásán. A tíz kilométeres kerékpárút építési költsége elérheti a 300 millió forintot is. Az elképzelések szerint úgy tervezik a vonalát, hogy egy kisebb hálózatot adva érintkezzen a már meglévő lőrinci hegyi kerékpárúttal, és kapcsolódhasson a Pécstől Kacsótáig tervezett kerékpárúthoz is.
B. A.
Forrás: BAMA, 2011. január 18.lap tetejére

HM: Kell a radar - többet nem mondhatnak

Biztos a harmadik magyar NATO-radar megépítése, de a helyszín és a körülmények még kérdésesek.
Miután a Tubesről lemondott a kormány, több helyszín is szóba került a harmadik tervezett NATO-lokátor céljára. Felmerült a Hármashegy és egy horvátországi opció is, a Honvédelmi Minisztérium azonban ezeket az értesüléseket nem erősítette meg.
A bama.hu szerkesztősége megkereste a minisztériumot, hogy kiderítsük, történt-e előrelépés az ügyében. Azt szerettük volna megtudni: hol tervezik megépíteni a radart és mikorra várható döntés az ügyben.
A minisztérium válaszleveléből mindössze annyi derül ki, hogy tervezik a lokátor megépítését, de határidőt vagy bármilyen más konkrétumot nem közöltek.
"A honvédelmi kormányzat határozott szándéka, hogy megépüljön a hazai légtérellenőrző és légvédelmi rendszer részét képező harmadik radar" - írta válászában a Honvédelmi Minisztérium. "Ezt indokolja Magyarország biztonsága iránti elkötelezettségünk és a NATO irányában tett ígéretünk is. A tárca meggyőződése, hogy a hosszú évek óta megoldatlan kérdést végre megnyugtató módon kell lezárni, amire csak a jelenleg is tartó alapos szakmai egyeztetés nyújthat garanciát."

Forrás: BAMA 2011. január 13.
lap tetejére


Egy séta a sajtószabadságért

Bár az alábbi témának a természethez nem sok köze van, úgy érzem, kötelességem a civilek (szervezetek és magánszemélyek) jogaiért szót emelni. A GólyaHír nem kíván a napi politizálás terepére lépni, de vannak olyan dolgok, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Legalább jeleznünk kell a véleményünket, ez a minimum. És hogy a probléma mennyire nem újkeletű, azt a felhívás alatti linkre kattintva mindenki megítélheti maga. A minap érkezett felhívást egyetértésem jeléül, változtatás nélkül bemásoltam ide:


Tisztelt Szerkesztőség!
Az alábbi rendezvényre várjuk szeretettel munkatársukat:

Egy séta a sajtószabadságért
2011. január 14. 16h Pécs
találkozó a Kossuth-szobornál

2010. december 21-én kormányunk megszavazott egy olyan médiatörvényt, ami felügyelet alá vonja az írott és elektronikus sajtót, homályos feltételek mellett teljhatalmat ad a médiatanács és a médiabiztos számára, s így nagyban korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságát.
Mi ezt nem szeretnénk, ezért sétával demonstrálunk az új médiatörvény hatályon kívül helyezéséért.

program:

16h00 Kossuth tér: a sajtószabadság emlékének elhelyezése Kossuth Lajos szobránál ¤ 16h15: átvonulás a Széchenyi térre ¤ 16h25 Széchenyi tér: elhangzik a kiáltvány a lónál ("media law") ¤ 16h30: átvonulás a Jókai térre, ahol hangperformansz kíséretében eltemetjük a szabadság madarait.
A demonstráció 17h00-ig tart.

kiáltvány: http://szabadsajto.com/

Kontaktus: Kovács Balázs, tel. 20-2331867, email: xrc@periszkopradio.hu


Kapcsolódó cikk: Monológlap tetejére


Téli madárparadicsom

Hirdi madárparadicsom - Fotó: Stölkler Nándor
A hirdi madárparadicsom (Fotó: Stölkler Nándor)
A pintyfélék (zöldike, tengelic, fenyőpinty stb.) télen általában nagy csapatokba verődve járják a határt, de a madáretetőket is előszeretettel keresik fel. A külterületeken főleg a gazos parlagokat, a bogyótermő cserjéseket vagy a betakarítatlan kukoricásokat kedvelik, ahol bőven találnak maguknak táplálékot. Az igazi eldorádó számukra azonban a lábon hagyott napraforgó.
A csapadékos ősz folyamán sok helyütt annyira átázott a talaj a megyében, hogy a gazdálkodók képtelenek voltak a termést betakarítani. Ilyen parcella látható Pécsett, a hirdi belterület közelében is, ahol több hektáron maradt lábon a napraforgó. Ami kár és bosszúság a gazdálkodónak, az a madaraknak igazi paradicsom. Már november óta többezres pintysereg vette birtokba a területet. A főleg tengelicekből és fenyőpintyekből álló madársereg azóta is dőzsöl a bőségben, szüreteli a termést. A nap nagy részét jóllakottan, a területen áthaladó távvezeték drótjain tollászkodva töltik. Csak akkor támad nagy riadalom köztük, ha valamilyen ragadozó, karvaly vagy sólyom próbál vámot szedni belőlük.
Persze minden jónak vége szakad egyszer. Talán még néhány hétig eltartja a terület ezt a madártömeget, utána viszont már csak az üres napraforgófejek árulkodnak arról, hogyha a gazdálkodó nem is, de a madarak ideig-óráig megtalálták itt a számításukat.
Forrás: Baranyamadár Hírlevéllap tetejére


Bükkösdi búbos cinegék

A búbos cinege Baranyában nem fészkel. Elsősorban a hegyvidéki fenyvesek madara az 1000 méter feletti területeken, de idős fenyőállományokban síkvidéken is megtelepedhet.
Bükkösdi búbos cinege - Fotó: Völgyi Sándor
Az egyik bükkösdi búbos cinege a madáretetőn (Fotó: Völgyi Sándor)
Hozzánk legközelebb a barcsi borókásban él kicsi, de stabilnak nevezhető állománya. A hegyvidéken fészkelő búbos cinegék télen az alacsonyabban fekvő régiókba húzódnak, míg síkvidéken általában helyben maradnak Kemény teleken vagy táplálékhiányos években azonban nagyobb távolságokra is elkóborolhatnak. Ilyenkor októbertől márciusig magányos példányokkal vagy kisebb csapatokkal főleg a fenyvesekben találkozhatunk, de az erdők közelében még a madáretetőkre is rájárhatnak.
A búbos cinegék baranyai ritkaságára jellemző, hogy madárfaunisztikai adatbázisunkban mindössze három adat jelzi előfordulásukat. 1993. decemberében Pusztakisfaluban két egymást követő napon, madáretetőn figyeltünk meg egy-egy példányt, 2005. novemberében pedig Mánfán láttuk 3 példányból álló csapatukat.
Az észlelések szempontjából 2010 rendhagyónak bizonyult. Bükkösd egyik eldugott szegletének kis lucfenyvesében már októberben felfedeztük a búbos cinegék jelenlétét. Volt olyan nap, hogy a szén- kék- és fenyvescinegék társaságában 8 példányt is megfigyeltünk egyszerre. A madarak egy része azóta is folyamatosan a területen tartózkodik. A fenyvesbe kihelyezett etetőre is rendszeresen rájárnak. December folyamán az etető közelében sikerült befogni és meggyűrűzni az egyik példányt. Ez a madár az északi alfaj bélyegeit viselte magán.
A búbos cinegék előfordulása újabb adalék az őszi rendkívülinek nevezhető cinkevonuláshoz, amikor eddig soha nem látott számban vonultak át megyénken is a szén-, barát-, fenyves- és kék cinegék. Feltehetőleg a táplálékhiány késztette őket arra, hogy az északibb költőterületeikről a délebbi tájakra vonuljanak telelni.
Forrás: Baranyamadár Hírlevéllap tetejére


Az univerzum, ahogy még sohasem láttuk

Az AndromédaJanuár 3-tól 16-ig 3D-s vetítésekre várja a lakosságot az ANK Művelődési Ház (7632 Pécs, Apáczai krt. 1.). A film megtekintéséhez szükséges szemüvegeket a szervezők biztosítják.
A csodálatos univerzum címet viselő háromdimenziós, színes, magyar ismeretterjesztő film 47 perc hosszúságú. Rendezte és a forgatókönyvet írta Gráner József.
Megtekinthető: hétköznap 17, 18 órai; szombaton és vasárnap 15, 16, 17 órai kezdéssel. Előzetes egyeztetés és bejelentkezés alapján a nap bármely szakában megnézhető. Csoportok érkezését kérjük, telefonon jelezzék a 72/550-600-as telefonszámon!
Belépőjegyek a helyszínen válthatóak: diák, nyugdíjas: 500,- Ft, felnőtt: 700,- Ft.
Forrás: PécsMa.hu / ANK Művelődési Ház - 2010. december 22.lap tetejére

2011.04.21. - Futnak és takarítanak Mohácson a Föld Napján
2011.04.18. - Kiállítás megnyitó, rendhagyó fizikaórával.
2011.04.08. - Töltődj fel!
2011.04.05. - Mézmedve fiú érkezett a pécsi állatkertbe
2011.03.31. - Napelem kerül a felújított asztalos-tanműhelyre
2011.03.25. - A Föld Órája Pécsett
2011.03.25. - Tegyük rendbe közösen a Malomvölgyi Parkerdőt!
2011.03.24. - Iskolások támogatása az Állatkertnek
2011.03.23. - Összefogtak Komlón, hogy pénz lehessen a szemétből
2011.03.22. - Ivókúttal gazdagodott a szigetvári vár
2011.03.10. - Húsvéti Kézműves Kirakodóvásár
2011.03.10. - Varázslatos Magyarország
2011.03.07. - Ritka halfajok a Dráván
2011.03.04. - Megkezdődött a madarak tavaszi vándorlása
2011.03.02. - A vándorló mesekiállatás Mohácson
2011.02.25. - Az Év Európai Fája - egy magyar jelölt
2011.02.19. - Támogatják az új energiák hasznosítását
2011.02.02. - Még idén elbonthatják a dunai szűkületet
2011.01.22. - Együttműködve erősödő falusi vendéglátók
2011.01.21. - Új turistaház épül Sombereken
2011.01.19. - A magyar EU-elnökséget bírálta a francia környezetvédelmi miniszter
2011.01.19. - Árvízi gondok Gemencen
2011.01.18. - Kisebb hálózatot alkothatnak majd a kerékpárutak
2011.01.14. - HM: Kell a radar - többet nem mondhatnak
2011.01.13. - Egy séta a sajtószabadságért
2011.01.03. - Téli madár-
paradicsom

2011.01.03. - Bükkösdi búbos cinegék
2010.12.20. - Az univerzum, ahogy még sohasem láttuk
2011.01.01. - 2010. évi hírek
2010.01.01. - 2009. évi hírek
2009.01.01. - 2008. évi hírek




Éger-völgyi Teca mama kisvendéglő

STIHL Márkabolt és szerviz - Pécs, Mártírok útja 68.




2001-2012© Alföldi Zoltán

Programok - Civilek - Tallózó - Természet - Galéria - Linkek